Hm. Ma kétszer is az történt, hogy valakire gondoltam, és az a valaki (két külön személy) ugyanabban az időben szintén rám gondolt.

Aztán az is leesett, hogy addig ne várjak semmilyen fejleményt egy ügyben, amíg el nem döntöm, mi is legyen. Kettőnkkel. Tetszik mint férfi, de úgy gondolom, hogy csak a külső dolgok vonzanak hozzá. Semmi más. Na, jó! Jópofa srác. De nem is igazán ismerem. Igaz, az is visszatart, hogy egy helyen dolgozunk. Magyarán nem sok minden támogatja, hogy mellette döntsek. Lehetne választani a “csak szex és más semmi”-verziót? … attól tartok, hogy esetében … nem. … Hm, csak megvan a válasz!

Az is érdekes, hogy mennyire ki tudják zárni az emberek azt, amit meg sem akarnak hallani. Most nem a gyerekeimről van szó! Az, azt hiszem, természetes. Hanem felnőtt emberek. Pl. megemlítem, hogy természetgyógyásznak tanulok. Mintha csak kifújtam volna a levegőt a számon keresztül. Ergo semmi reakció. Még egy Ó! vagy egy Tényleg? kérdés sem. Folytatja tovább a beszélgetést egy teljesen más témában. Nem mintha nagyon ki akartam volna ezt tárgyalni, csak … szóval, meglepett, hogy ennyire süket fülekre talált a kijelentésem.

A tapasztaltak alapján két vonalon kezdtem el filózni: lehet, hogy én sem figyelek eléggé a másik emberre, és a hasonló szituációk figyelmeztetnek, hol kell változnom?

Illetve ennyire hihetetlen, hogy természetgyógyász leszek? Tudom, sok mindent nem néznek ki belőlem az emberek, de ezt sem? Majd, ha odakerülök, dolgozom az ügyön: valami imidzs váltásra gondolok itt. 😀