Különös nap. Azt hiszem, tényleg alkalmas a lezárásokra, arra, hogy a felmerülő negatív érzéseket úgy, ahogy vannak elengedjem. Hm, igyekszem.

Találkozások napja. Mikor összeakadok a régi barátnőmmel, és mesél. Én meg tehetetlennek érzem magam, s csak azt tudom hajtogatni: én helyedben…, nem érdemli meg …, stb.

Ilyenkor áldom, hogy CSAK a két gyerekem az, akivel foglalkoznom kell. Más emberre most nincs energiám. Talán majd nyáron vagy … később.

Hogy én mennyire élvezem ezt a helyzetet! Pedig ma is rákérdezett az egyik ismerős pasi, hogy meguntam-e már a “pihenést”. Mondtam, hogy nem. Erre csóválta a fejét, én meg javítani akartam a helyzeten, és azt mondtam, majd tavasszal, és kinéztem a havas épületekre. Vigyorogva válaszolt: vasárnap már március kezdődik. Püff neki, gondoltam. És egy műmosollyal megnyugtattam, hogy akkor megadom magam a sorsnak. No, persze! Van eszemben!

A tanulásra is rá kellene kapcsolnom. Hónapokig halogattam, s bár még van időm a júniusi vizsgákig, azért az emberi testet nem lehet pity-puty bemagolni a finisben, munka és két gyerkőc mellett. Ezért sem tervezek a következő hónapokra semmi extra kiruccanást. Mert a szabad hétvégéimet a tanulásnak szándékozom szentelni. Így legyen!!!! Istenem! Alig várom, hogy az legyek, ami akarok lenni.