Különös álom után kezdődött a nap. Még mindig előjönnek a képek…

Összeakadás az egyik BK-val. Ott, ahol végképp nem számítottam erre. De szerintem ő sem rám.  Még nem tudom, akarom-e ezt az egészet. Még nem. Talán azért, mert mindig van egy pillanat, ami változtathat, fordíthat a dolgokon, s ha az a pillanat elillan, akkor … Nos, majd meglátom, hogyan alakul a mi kettőnk ügye. 

Aztán mozi a gyerekekkel. Utána kaptak egy-egy, különböző színű kapucnis, deszkás pulcsit. A kicsi le sem vette magáról a próba után, csak a pénztárnál két percre. Majd ők csúszkáltak, falat másztak, illetve picit másztak. 

Jött az én programom, a tánc. Csak negyedóra. De jól esett.

Azt hiszem, nem mindig az számít, milyen technikásan és sok táncfigurával táncol egy páros, hanem az, hogy mit adnak egymásnak és a közönségnek a táncukkal.  Így lehetünk mi, az egyik srác és én. Ő imádja azt a fajta táncot, én meg jól akarom csinálni, s persze szeretek is vele táncolni. De amennyire át tudjuk magunkat adni a zenének, a táncnak, elhiteti a nézőkkel, hogy profin nyomjuk. Vagy éppen azt, hogy van közünk úúúgy is egymáshoz (pedig nem).