Az vagy nekem, mi testnek a kenyér
s tavaszi zápor fűszere a földnek;
lelkem miattad örök harcban él,
mint a fösvény, kit kincse gondja öl meg.
Csupa fény és boldogság büszke elmém,
majd fél: az idő ellop, eltemet;
csak az enyém légy – néha azt szeretném,
majd hogy a világ lássa kincsemet;
arcod varázsa csordultig betölt,
egy pillantásodért is sorvadok;
nincs más, nem is akarok más gyönyört,
csak amit tőled kaptam s még kapok.
Koldus-szegény királyi gazdagon:
részeg vagyok és mindig szomjazom.