Hasonló a hasonlót vonza. Tegnap összeakadtam az egyik lánnyal, akivel régebben a tánc ismertetett össze. Korábban is sok hasonlóságot láttam a férfiakkal való kapcsolatunkban, hozzáállásunkban. Most kiredült, hogy még ezekentúli azonosságok is vannak.

Azt hittem, hogy csak én vagyok ilyen elvetemült (meg egy-két nőtársam), aki ragaszkodik a függetlenségéhez (régebben tudatalatt, most már tudatosan), és minden kínja van, ha a saját lakásába kell beeresztenie a pasiját egy esténél hosszabb időre. Hát nem! Plusz kettővel  gyarapodott az ilyen fura beállítottságú ismerősök száma. Ez nem férfiundor, hiszen mindannyiunknak vannak szerelmei, párkapcsolatai, viszont óvjuk, féltjük a kis privátszféránkat.

Ha magamból indulok ki, akkor erre is megtaláltam az okot. Szerintem ez ugyanúgy érvényes rájuk, mint rám. Legfeljebb némi módosulással. Mivel ezen nők többsége már élt házasságban vagy valamilyen párkapcsolati kötelékben, megtapasztalta, milyen az, amikor alárendeli, háttérbe szorítja magát a másikért, a családért, az otthonért. Nekem ez annyira erős és a személyiségemmell ellentkező korlát, hogy aztán fuldokolva rángattam ki magam belőle. Ezek után már eszem ágában sincs magamra venni ezeket a korlátokat, és bármilyen előszele jelenik meg, árnyéka vetődik rám, azonnal szabadulni akarok, frusztrált leszek. Gyanítom, ez addig marad nálam így, míg a tudatos építkezésben el nem jutok arra a szintre, hogy erős önbizalommal, egyenrangúság érzésével rendelkezzem. Ekkor már tudni fogom mindig, mit akarok és mit nem, és hogy egyenrangú társa vagyok a másiknak, bízni tudok benne, és hiszek abban, hogy ő ugyanígy gondolja, érzi.