Néha olyan, mintha más dimenzióban léteznék, aztán visszakerülök ebbe. Visszaránt a hármas. S nem is tudom, melyik lenne jobb: ott vagy itt.

Más: vannak kedvenc partnereim a táncban. Rájöttem, szeretem a változatosságot ott is. Nagyszerű, ha eggyel remek a tánc, azaz jól összeszokunk, sokszor salsázunk együtt, viszont egy idő után unalmassá válik: mindig ugyanazok a figurák, szinte ugyabban a sorrentben. Váhh! Olyan ez, mikor egy kedvenc dalt sokszor hallgatok meg egymás után, és … végül megunom.

Szerencsére van, amikor nagyon hasznos ez a “megunom” dolog. Mikor tele lesz a hócipőm azzal, hogy a másik kihasználja a jóindulatomat, a naivságomat. Na, ekkor mondom azt: tudod, mit? Le vagy szarva! Ha te ezt szeretnéd, akkor meg is kapod!

Az elmúlt pár hónap olyan, mintha nem is történt volna semmi. És végül is így van. Sokszor eszembe jutott K, hogy vele így volt, meg úgy volt, meg milyen volt. S nem túl misztifikálás az egész, mert tényleg ő volt eddig az a férfi, akivel egy húron pendültem. Nem tudom, milyen lett volna az együttélésünk, lehet, hogy egymás agyára mentünk volna, lehet, hogy tökéletes lett volna, de abban a pár napban, amikor együtt tudtunk lenni (s normális voltam), akkor minden remek volt. Most már tudom, hogy vele azért kellett együtt lennem többek között, hogy megtudjam, milyen kapcsolatot is szeretnék. A legújabb exszel pedig azért, hogy megtudjam, milyet nem. Meg hogy hallgassak nyugodtan a megérzéseimre: ha azok nemet mondanak, az úgy is van.