Meg lettem dicsérve a tegnapi költöztetős akcióért, ami végülis újra-küldési akció lett. Megszokottól eltérően már tegnap írt L választ, hogy kösz a segítségért és puszi érte. Ja, és jön a dicséret: Beautiful job. 🙂 

Tegnap du. újra rájöttem, hogy vannak dolgok, amik nem változnak. Kétszer is megtapasztaltam ezt. Szóval az egyik: jön a mél J-tól, és újra leírja egy témával kapcsolatosan ugyanazt, amit két hónapja is megtett több levelén keresztül. Nem is a meglátásával van a bajom, hanem azzal, hogy általános érvényűnek állítja be, vagyis rám is kéne, hogy vonatkozzon a dolog. Én megértem és valahol helyeslem is azt, amit mond, mert igaza van még szerintem is. De én még nem értem el azt a szintet, hogy úgy is cselekedjem. Szenvedni meg nem akarok több éven keresztül, ha egyszer egy kéznyújtásnyira van tőlem az, amit mindig is szerettem volna. Ha őneki úgy jó, ahogy van, akkor éljen úgy. De én nem tudom ennyire fanatikusan függetleníteni magam az érzéseimtől. Talán pár év múlva, vagy a következő életemben. Meg hát ott van a paraszt bácsi esete is: ki tudja, melyik döntés igazán a helyes. Ezt egyébként is egyénenként változik. Ami nálam helyes döntés, az másnál helytelen. … Nos, a lényeg: még ha ő változott is, de a meglátásának a közlésében nem sokat. 

No, ott a másik: azt hiszem, ennek a kifejtését inkább nem ejtem meg. Megtehetném, de egy jó adag energiát fektetnék a témába, és ezzel csak az ügy főszereplőjét erősíteném.  Feleslegesen, mert kap ő eleget tőlem minden nap. Tegnap du. pedig extrát kapott. Doszt elég az neki. 

Egyébként tök érdekes lenne összehasonlítani pár ember véleményét rólam. Azt hiszem, egy független, ismeretlen ember két különböző egyén leírását kapná meg összevetésre. Muris dolog: ki mit hajlandó a másik emberben meglátni? vagy egy mozzanat, egy cselekedet alapján máris elítélhetünk, megítélhetünk valakit? Eszünkbe jut-e egyáltalán az, hogy ne alkossunk véleményt egy emberről, csak fogadjuk el olyannak, amilyen, és így meghagyjuk neki lehetőséget a változásra, a fejlődésre? (mert nem skatulyázzuk be) 

Fodor Ákos:

AXIÓMA
hommage á R. T.

Megérteni nem,
csak elfogadni tudunk:
kit, mit; úgy, ahogy.