Taram-taram! Jó kedvem van! Ma reggel különösen, mert egy jó hír és kedves üzenetek vártak itt a neten. Hmm! Kezdődhetne minden nap így! Láttam Pacemaker kicsi babáját, és rendben van velük minden. Ez a jó hír!!! A kedves üzik Indytől és L-tól jöttek. 

Tegnap egész du és este a katona zubbonyt varrtam. Igazán a gallér a pepecs munka. Elméletileg egy zsebet is illene varrni a mellkasrészre, de arra már nem lesz időm. Ma ki kell szabnom a nacit és össze kell varrnom a részeket. Arra muszáj leszek tenni egy zsebet az egyik nadrágszárra. Minimum.

Holnap veszek még rá valamilyen … (??? nem jut eszembe az elnevezése) izét, és még díszítésként rá varrom a felsőre. Aztán remélhetőleg, kész leszek a varrással.

A gyűszű hasznos eszköz lenne, különösen mikor a tűt átszúrom vastag anyagrészen (kipróbáltam), de egyéb mozdulatoknál csak útban van. Az meg egy kicsit macerás és hátráltató lenne, ha le-felvenném. Így továbbra sem használom. Ja, egyik ilyen átszúrós akciónál sikerült a balkezem mutatóujjának ujjbegyén átdöfni a tűt. Még szerencse, hogy csak a külső bőrön. Így nem haltam bele. Ha egy kicsit mélyebre ment volna, nem ülnék most itt a gép előtt. A tudat és a látvány, hogy a tű hol van és járt bennem, …. szóval, rendesen megviselt volna. Mindig is utáltam a tűszúrást. Mostanában már jobban elviselem. Vagy négy napig volt a karomba szúrva egy branül pár éve, és ez edzett rajtam egy kicsit, de azért most sem nézek oda, ha vért vesznek tőlem. Még azt sem szeretem látni, ha mást szúrnak meg. Nem sok dolog terén vagyon érzékeny, de ez az egyik gyengeségem.

Persze, meg tud az ember tenni olyan dolgokat, amit eleve elutasít. Csak a magam példáját hozzam fel: ha a gyerekeimről van szó, akkor gondolkodás nélkül sok olyan dolgot megteszek, amit egyébként többszöri átgondolás után sem: pl. hányás eltakarítása – számomra az egyik legundorítóbb dolog a világon; vagy a széklet eltakarítása. Most hirtelen csak ennyi jutott az eszembe.

Volt egy eset anno. Jó régen. Jártam egy sráccal, és a szakításunk után néhány héttel, hónappal ugyanabba a buliba voltunk hivatalosak. Ő leitta magát rendesen, szinte nem is tudott magáról. Életemben nem ápoltam még részeget, és a többiek azzal a felkiáltással, hogy ti együttjártatok, rám hagyták a pátyolgatását. Lehet, hogy ha más emberről lett volna szó, örökre megundorodom tőle a tapasztaltak miatt, de a szeretet és a szerelem (mert az nem múlt még el akkor) átsegített azon, hogy még utána sok éven át a szemébe tudtam nézni úgy, hogy ne emlékezzem erre az éjszakára. Magamon csodálkozom leginkább, hogy akkor volt bennem annyi erő, hogy végig asszisztáljam a józanodást.