Ma reggel a következőket találtam az nlcafén:

“Hason fekve

Azok az emberek, akik a párnáikat maguk alá gyűrve vagy átölelve hason alszanak, általában könnyen oldódó társasági emberek. Szükségük van a közönségre, és arra, hogy környezetük meghallgassa őket. Ugyanakkor könnyen sértődnek, és nagyon nehezen viselik a kritikát.”

Igaz, én nem a párnámat gyűröm magam alá, hanem mást. Aki aludt már velem, az tudja, mit. 🙂 Egyébként szinte csak hason alszom el, illetve szoktam álmomban oldalra is fordulni. Magzatpóz, asszem. Háton ritkán alszom. Az ősz elején volt, hogy rajta kaptam magam.

És még a páros alvást illetően:

“Jellemző továbbá, hogy ahol az egyik uralja az ágyat, és a másik kénytelen alkalmazkodni ehhez a pozícióhoz, ott ez a napközbeni életre is jellemző. Mert aki az ágyban nem tudja a saját érdekeit érvényesíteni, az a hétköznapokban sem lesz képes erre.”

Hát, egy kicsit másként gondoltam a kapcsolatomat, de ha a fentieket veszem számba, akkor, úgy tűnik, a fordítottja a helyzet. Kíváncsi vagyok, Ő hogyan látja. Hi-hi!