Vasárnap reggel később bányászódtam elő a hálóból a medi miatt. A családom többi tagja már kinn zajongott, ami egyáltalán nem zavart. Aztán a ‘repülésre’ került a sor. a nagyobbikomnak akkor valahogyan élesebb füle volt a szokásosnál, és meghallotta, hogy zuttyanok “nagyokat”. Jött is befele a szobába kíváncsian. Látta, hogy törökülésben ülök a szivacson.
– Anya, Te mit csinálsz? – kérdezte.
Nos, azt hiszem, egy ilyen helyzetben csak az igazat lehet mondani (mint egyéb alkalmakkor is!)
– Repülök! De most már menjél kifelé! – vigyorogtam rá.
A fiacskám csak mosolygott, és úgy mondta az apjának, aki a nyomában volt: “Anya repül…” Még hallottam, hogy kinn is pár mondat erejéig ez volt a téma: “anya repül, és úgy ül …., és ugrál …” Ennyi.
Gondoltam arra, hogy majd szépen elmagyarázom a dolgot, de nem merült fel a ‘repülés’ kérdése a tegnapi nap folyamán. Magamtól meg nem feszegetem a témát. Ha kérdez, úgy is válaszolok.