Mosogatás közben azon gondolkoztam, meg tudom-e mondani, melyik Karácsonyom volt eddig a legszebb. S ha van ilyen, akkor miért is az szerintem.

Az eddigi Szent Estéimet mindig családi körben töltöttem. Többnyire a szüleimnél. Talán csak egy vagy két 24-e volt olyan, amit máshol, azaz a saját otthonomban a házasságom alatt. Azt hiszem, soha nem lesz olyan, hogy egyedül legyek ezen az estén. Szóval, ott tartottam, hogy … legszebb Karácsony. Ez alatt főként a 24-e estéjére gondolok. Visszamenve az időben egyetlen van, amire azt mondom, közelített a tökéleteshez. Az ez évit nem tekintve. A tavalyi. Miért? Mert itthon voltak a tesómék, mert előtte levő három nap kerekre és egészre sikerült, mert esett a hó, mert … mert.

A mai estére azt tudom mondani, hogy snassz. Tudom, megerőltethettem volna magamat, és csinálhattam volna extrább hangulatot, de talán pont ez kellett. Egyébként ez éven a legszebb a karácsonyfánk.

Még tartozom a mai nap leírásával. Együtt ébredős reggel (igaz, én hamarabb keltem), morcos lissza jövés-menése és morgolódása, búcsúzás, bolt, karácsonyfaépítés, porszívózás, közben agyalás, buszra szállás, leszálláskor elcsípni a fiatal buszsofőr bámuló tekintetét, séta a gyönyörű napsütésben, az utolsó métereket a lehető leglassabban megtenni, majd megérkezve a gyerekek üdvözlése, ebéd, cinkék fotózása, család fotózása, szundizás, ajándékátadás, majd újra itthon.

Van, hogy bánt a csend. S magamban vagy olykor fennhangon is reklamálok a szótlanság miatt. Van, hogy magam választom a némaságot. Tegnap este nem tudtam mit kezdeni a csenddel. Piszkált és nem hagyott békén. Őt hibáztattam, pedig tudhattam volna, hogy magammal nem vagyok kibékülve.

Furi. Megint a régi álmom jut az eszembe. Amikor a két fiatal egymásra talál egy erdőben, szerelmesek lesznek egymásba. Ölelik egy fa alatt egymást, miközben a fiút egy kígyó kezdi a lábánál felfalni. Mindketten tudják, hogy a srác meg fog halni, de ölelik egymást. Én érzem az ő szeretetüket, szerelmüket, ami végtelen és örök. Halálon túli. Az álom az utolsó csókjukkal zárult.

Azt hiszem, megint megkaptam azt, ami ellen ódzkodtam az előző kapcsolatomban. Akkor legfeljebb sejthettem, hogy úgy lesz, ahogy, de most… A dolgok ezernyi féle képpen alakulhatnak, hiszen a lehetőségek végtelenek. Miért látok csak egy verziót a jövőre? Talán nem is kellene foglalkoznom a jövővel (igen, erről már molyoltam korábban), hanem csak arra koncentrálni, ami örömet hoz. Ja, újra egy helyzet, amikor tudom, mi a megoldás, csak a cselekvés… És most jól kiröhögöm magamat.