Jólesett nagyon a futás. Talán negyedannyival futottam többet, mint eddig.

Ahhoz képest, hogy délután azon nyavalyogtam némán, milyen hideg van a kinti sporthoz, csak magamra kellett öltenem a futó cuccot, s máris áthangolódtam az edzéshez. Jó érzés plusz időt futni, és az is, amikor már visszafelé kocogom a levezető métereket “ez is megvolt” gondolattal a fejemben.

Más: Fura, amikor azt mondják nekem kettőnket látva: “Örülök, hogy újra boldognak látlak.” Mosolygok, és magamban átfogalmazom a mondatot: “Örülök, hogy még mindig boldog vagy, és annak is, hogy van egy férfi melletted, akivel megoszthatod a boldogságod.”

Az évemet két felé tudnám osztani. Az első félévet úgy nevezném: keserédes – boldog, de végül nagyon fájó. A másodikat pedig nyugodtnak, békésnek és kiegyensúlyozottnak jellemezném. És pont ezért boldog. Mindkét félévben egy-egy férfi volt és van mellettem. A különbség nagy a két időszak között. Most, úgy hiszem, elértem végre azt, hogy nem azért érzem magam boldognak, mert van egy pasim. Ő egy ajándék nekem. (Úgy, mint a többi volt a maga idejében, de most tudatosan tudom, hogy így van.) Örülök az ajándéknak. Nagyon.