Négy nap. Mintha egy másik dimenzióba kerültem volna. Kellett ez a pihenés – lelkileg és szellemileg. Kettőnkre figyeltem, de leginkább magamra. Szép volt, jó volt.

És néha a hideg ráz ki a megérzéseim miatt. Mint például tegnap is. Olyat éreztem meg, ami megtörténtének eleve kicsi az esélye. De mégis. Volt egy futó gondolatom, aztán nem is foglalkoztam vele. Aztán egy óra múlva ott álltam, és borzongtam: a gondolat a valóságot sugallta. S ezt tényleg nem én teremtettem, hanem megéreztem. Legfeljebb a bizonyosságot, hogy így van, vonzhattam magamhoz.

S van olyan dolog, amivel kapcsolatosan nem merek már semmit sem kijelenteni, mert úgy sem az van, amit én kigondolok. Megvuduztak, csak is ez történhetett és történik.