Ma kirándulni voltunk a szüleimmel. A tervezett célpont a Mária-forrás volt, de már az oda levezető úton figyelmeztető papír volt kitéve, hogy bizony a viharkár miatt életveszélyes a zónán belül tartózkodni. Hm, én már azonnal fordultam volna vissza, de apám, a kíváncsibb és bátrabb, bemerészkedett az autóval és benne velünk a területre. Nos, egy darabig “ó, hát csak ennyi?!” volt a gondolatunk, aztán megálltunk, mert keményedett a látvány. Apám és a nagyobbik gyalog egészen a házig elment, én csak egy darabig sétáltam és fotóztam a “látványt”. Hát, szíven ütő.

Most fényképet nem teszek ki, mivel lusta volta még átvenni a gépből, de alkalomadtán …

A kirándulás helyszínének megváltoztatásához leginkább én ragaszkodtam, mivel nem voltam képes egész nap ezt nézni, bármennyire is biztonságosnak ítélte atyám a helyet. Így másik hegyet másztunk meg, majd visszaérve a kiindulási ponthoz, az apám által rakott tűz felett megsütögettük a szalonnánkat, kolbászkánkat és hagymácskánkat (ezt csak én tettem, mert imádom a tűzön sült hagymát). Ideje volt a kajának, mert a gyomrom már toporzékolt az emészteni való után.

Még mindig füst és sült étel szagú a kezem, pedig …