“A szeretet nem akaratomtól független, önkéntelen reflex, mint a kedvelés, hanem létezésem legmélyebb zónájában, a valódi énem szabadságában fogant döntés: odaadni magam a másiknak. Tehát ha csak kedvelek valakit, az a szó teljes értelmében még nem szeretet. Ha hiányzik az odaadottság, ha nem tudtam még kimondani – akár szavak nélkül is – azt, hogy “Én a tied vagyok“, akkor csak úgy vélem, hogy szeretem a másikat.”

“Minden csalódás mögött a nem teljesült elvárás húzódik meg. Nem a másikban csalódom, hisz nem is ismerem őt, hanem a szerepet játszóban, mert hibázott, kiesett a szerepéből, amit én írtam neki az elvárásaimmal. Önmaga lett, ahelyett, hogy nekem igyekezett volna megfelelni. Minden csalódás esély arra, hogy végre az igazi másikat megpillanthassam, hogy szerethessek. Mert akiben valaha is csalódtam, azt az embert sohasem szerettem. Sőt nem is voltam kíváncsi őrá. Elvárásaim álomképe érdekelt, nem ő. És mihelyt megpillantottam őt, megváltam tőle. Én csak azt az embert szeretem, akinek nem szabok semmiféle feltételt, aki felé semmilyen elvárást nem fogalmazok meg. Akit nem akarok megváltoztatni.” (freespirit.hu)