Válásunk idején a volt férjem azt vágta a fejemhez, hogy nem is szerettem őt soha, nem is voltam bele szerelmes, ha akkor válni akarok, meg nem érzek iránta a baráti érzéseken kívül semmit, hiszen ő az összes volt barátnőjébe még mindig szerelmes tudna lenni, ha találkoznának. (Ő mondta ezeket … elég sajátos indok.)
Aztán ott van egy másik szemrehányás (speciel más szájából): “a nők (legtöbbje?) soha nem a valódi férfibe, hanem egy vágyott férfibe, egy általuk álmodott alakba szerelmesek. Ezért is múlik el a szeretetük, szerelmük a férfi iránt később.”
Nos, a fentiekkel nem értek egyet. Hazudnék, ha azt állítanám, hogy a múltam pasijai most nem dobogtatnák meg a szívem különböző okok miatt, és ha korábban mást is állítottam a blogban, az valószínűleg az erős, büszke nő képének erősítését célozta. Egyet biztosan tudok: ők már a múlt, a találkozásaink eredménnyel (vagy anélkül) zárultak, ergo amit meg kellett (volna) tanulnom tőlük, vagy megtanultam, vagy nem. Mivel érzelmileg közel álltak hozzám, mindig szívesen emlékszem rájuk, s egy újbóli, szemtől szembeni – elkerülhetetlen – találkozáskor mosollyal üdvözölném őket. Talán valóban nem a valódi énjüket szerettem, de akkor rájuk volt szükségem, és nekik pedig rám (hiszen minden találkozás kölcsönös tanulnivalót rejteget). S nem bánom, hogy ma már nem tudnék szerelmes lenni beléjük: azt jelenti számomra, hogy az akkori énemtől eltávolodtam, már más lettem (és szerintem, ők is). De nem jelenti azt, hogy a múltat félretéve, nem tekintve nem szerethetnék bele valamelyikükbe, mert a mostani énje megtetszik. Ezt nem firtatom, mert nem is érdekel.
Bármilyen szomorúan hangzik valamelyik fél számára, de el kell fogadni, ha a másik egy bizonyos idő után már nem akarja a kapcsolatot továbbfolytatni. Ha velem szakítanak, igyekszem elfogadni a másik döntését, és komolyan veszem a “nem”-et. Nem állítom, hogy az első pár napban nem harcolok, de aztán győz bennem a józan ember, és tudomásul veszem: vége. Eddig talán kétszer fordult velem elő, hogy újra melegítettem a káposztát, mert még nem “beszéltem le” magam teljesen az illető férfiről. Ha azonban megtörténik a “lebeszélés”, ergo végleg letettem őket, tehát a múltamnak tekintem őket, akkor nincs melegítés. Lezárt aktát nem nyitok újra. Értelmetlen.
Az egyik sráccal valami hasonló témáról beszélgetve kezdtem el magam vizsgálni, vajon újra kezdeném-e az exszel. Érdekes módon kétféle érzésem van ezzel kapcsolatosan. Egyfelől tudván mennyire jól kijöttünk egymással, valahol még él bennem a remény egy újrakezdésről. Másfelől pedig heves tiltakozás lep el: nem, nem és nem. És még nem jöttem rá, melyiket mondja a józan eszem és melyiket a szívem. Egyet biztosan tudok, ezt a kérdést nem most fogom eldönteni. Néhány hónap múlva talán újra felteszem, de addig még sok víz lefolyik a lefolyón, és annyi minden történhet. Velem.
Szepes Mária mondta egyszer, hogy az eltört vázát össze lehet ragasztani. A váza még “működhet” is, nem folyik ki a víz belőle, de ugyanaze-e, mint annak előtte? Én tíz évet éltem egy összetört vázával. Soha nem volt ugyanaz, soha nem tudtam a ragasztót eltakarni, de nagyon jól eltakartam a szemem elől az egészet. Válás lett a vége. Ez így jó. Viszont egy friss, nem hosszú ideig tartó kapcsolat lehet, hogy nagyon más. A szív dönt. Erről nem tud senki lebeszélni, de nem tanácsnak írom. Az érzelmek vannak és kész, én belemerülök. Lehet, hogy nagy hülye vagyok, de semmiért nem adnám az eddigi életem boldog pillanatait. Azt hiszem a rosszakat sem adnám. Kell a kontraszt.
Szerintem kell valamennyi idő, hogy a régi szerelmet új alapokra helyezve újra lehessen kezdeni. Ez az idő arra szolgálhat, hogy változzunk és a sérelmeket felejtsük.
Van a környezetemben néhány pár, akik egy-két (vagy több) év kihagyás után újra összejöttek, és most boldogan élnek. Van ilyen is…
Nem lehet kétszer ugyanabba folyóba lépni…blabla, de igaz.
Régi szerelmet nem lehet megismételni. Ha valami mégis alakul – “új alapokra helyezve” – annak egy teljesen másik, új szerelemnek kel lennie.
Ha van ilyen egyáltalán…
én is így gondolom.
Előfordul ilyen, bár én még nem tapasztaltam meg.