Már elég régen választottam magamnak egy mottót, olyat, ami csak itt a szívemben, a lelkemben van, és igyekszem követni, hacsak az egom engedi. “Két ember között a legrövidebb út egy mosoly.” Egyre inkább észreveszem, hogy szükség van erre a mondatra az életünkben. Az emberek járnak-kelnek a világban, és elmennek egymás mellett úgy, hogy még egy pillantást sem vetnek a másikra. Mosoly? Ahh! Még véletlenül sem. Pedig … Mennyivel vidámabbak lennének a napjaink, óráink, perceink és pillanataink? Sokkal, sokkal!!!

De itt nem ám az USA-ban divatos vigyort kell érteni! Nem! Emögött kell hogy legyen szeretet is. És ezt hogyan lehet megvalósítani? Hát, a legegyszerűbb, ha vlmi szépre vagy egy számunkra kedves vkire gondolunk, mielőtt találkozunk egy ismerőssel vagy akár egy idegen emberrel. Vagy csak lássuk meg a másik emberben a szépet. Ez már megmelengeti a szívet, és lehet mosolyogni. Ne spóroljunk a mosollyal. S ne várjuk, hogy viszont kapjuk. Majd…, talán egy másik embertől. De akire mi mosolyogtunk elsőként, az tovább adja egy harmadiknak. És így sorban. …. És ne csodálkozzunk, ha egy idő után mindenki, akivel találkozunk, egy mosollyal fogad az arcán minket.