Attól nem kell tartanom, hogy bepasizom a közeljövőben. Remek indikátorom van arra, hogy készen vagyok-e rá, vagy sem, hogy egy férfit engedjek a közelembe. Ha arra gondolok, hogy egy pasi és én még akár csak szimpla randizzunk, heves tiltakozás csap fel bennem. Komolyabb kapcsolatra nem is tudok gondolni, mivel egyszerűen megállapítom, hogy … nem vagyok rá alkalmas. S amíg önmagamat így látom, addig …

Fura, egyébként. Mivel régen nem ekként fogtam fel ezt a dolgot. Most, azt hiszem, sokkal komolyabban veszem. Bár megmaradtam szívvel-lélekkel szeretőnek, de ma már tudom, hogy az igazi, elfogadó szeretethez még fejlődnöm kell. Amíg el nem érem a szerintem a vágyott szintet, marad az egyedüllét, amitől cseppet sem tartok.

S ami még megjegyzendő: az egyik dolog, amit a vonzás törvényével kapcsolatban megtanultam, hogy nem mondom ki azt a szót, hogy “hiányzik”. Ha valamit szeretnék az életemben újra megtapasztalni, vagy valakit szeretnék újra a közelemben látni, érezni, akkor inkább igenlő kijelentéseket teszek erre vonatkozóan, akár gondolatban is. S ami a legfontosabb számomra, nem is érzem a “hiány”-érzést.

Hm, valami történt velem az utóbbi hónapokban. … Kicseréltek?