Lassan indíthatnék egy álom-blogot, ahová az éjji termést írhatnám.

Az elmúlt éj egyik álmának részlete:

Egy enyhe emelkedőn megyek felfele. Van járda is és autóút is, egymás mellett. Néhány játszó gyereket lehagyok haladtomban, majd egy nőt, aki az autóút aszfaltjába nyakig bele van süllyedve. Ránézek, majd azon filózom, vajon most aszfaltoztak vagy hogyan kerül a nő nyakig az út anyagába. És ha ő ennyire elmerült, akkor én miért nem. Majd rájövök, hogy engem a rajtam levő farmerkabát tart fenn, ergo az tesz annyira könnyűvé, hogy éppen csak érintik a lábaim a talajt. Újra visszanéztem, és a nő már el is süllyedt teljesen. Én pedig haladtam tovább.

Nem mehetek el úgy egy álom mellett, hogy ne akarjam megfejteni. Számomra ez az álom, ahogyan én értelmezem, elég jó jel, illetve tükrözi a jelenlegi (vagy általános) életfelfogásomat. Haladok előre, felfelé, még ha nem is meredeken. Az, hogy a járásom könnyed, azt jelenti, hogy az életet is így élem. Látok emberek (az álomban csak egy nőt) elsüllyedni az életük problémáiban, s nem értem, miért. Őket tekintve jövök rá, hogy bennem fel sem merül, hogy veszthetek, ergo a saját magamba és az életembe vetett természetes és eredendő hitem tart fenn. Ha azt letenném, illetve elveszteném, mint az álombeli kabátot, akkor elsüllyedhetnék én is. De persze eszem ágában sincs.