Mit is írhatnék a hétvégéről? Hm. Még mindig akklimatizálódom – vissza, ide, ebbe a környezetbe.

Röviden annyit, hogy érdemes volt elutazni, csak kár, hogy a lényeg egy részét elmosta az eső.

Tegnap vettem egy futónadrágot őszre, egy túrabakancsot szintén őszre és télre. Egy olyan nacit is vásároltam, amire már régen vágytam és a táncórákra fogom hordani. Írnom sem kell…ene, de megteszem: a két nadrág remek…ül néz ki rajtam. Az élet egyik sója.

Már vágyom egy olyan éjszakára is, amikor nem álmodom. Bár az álmaimon – is – le tudom, tudnám mérni, milyen irányba haladok. Egy ideje nem szerepelt az álmaimban az ex, múlt éjjel újra ott volt. Egész baráti érzésekkel és hangulatban. Azt hiszem. De még mindig nem óhajtok vele találkozni személyesen és sehogyan. Önvédelemből, természetesen. Nekem most jó így, mert minden energiám saját magamra tudom fordítani. Arra, hogy megerősödjem, újra egyenesbe kerüljek lelkileg.

Azt sem írhatom, hogy nem hiányzik néha. Olyankor jut eszembe leginkább, ha valami, számomra érdekes program lehetősége merül fel bennem. Azt gondolom önkéntelenül, hogy vele szívesen részt vennék azon, megnézném amazt, vagy elmennék arra. Aztán jön a hesegetés: nem, nem, ez már vége.

De nem akarok végleg eldönteni semmit, mert úgy érzem, azzal lehetőségeket zárnék ki. Amíg nem tudom, pontosan mit is akarok, addig … számos kaput nyitva kívánok hagyni. Egyben bízok: minden úgy alakul, ahogyan nekem a legjobb.

Egy másik dolog. Már egy ideje folyamatosan szembesít az élet saját magammal, az (elő)ítéleteimmel. Olyan emberek jönnek be újra az életembe, akikről anno nem igazán pozitív képem alakult ki, vagy nem sikerült lezárni pozitív érzéssekkel a kapcsolatot. S persze többségükkel rendeződik a dolog a második találkozáskor.