Már eddig is tudtam, csak nem vallottam be magamnak, hogy nem hibáztathatom az exet olyanért, amiben én is ludas vagyok.

Egy percig sem bánom, hogy megismertem és azt az időt együtt töltöttük, mert önmagában nagyon szép volt. 

És az sem baj, hogy a felmerült problémák, melyek az elválásunkat okozták, okait kielemzem. Viszont a vele kapcsolatosakat nem a hibájának kell felrónom. Hanem arra kell rájönnöm, miért ezt vonzottam be. Mi az a “hit”, amivel őt vonzottam magamhoz.

Tegnap szembesítettek azzal, amivel önmagamat nem akartam, pedig lelkem mélyén tudtam: amíg én nem döntöm el, mit is szeretnék valójában, addig ne csodálkozzak, hogy egy nagy zűrzavarban találom magam, ami a párkapcsolatokat illeti. Mellesleg ezek a zűrök kihozták azokat a pontokat, amiket “javítanom” kellett.

Néhány bejegyzéssel lejjebb már kifejtettem, milyen kettősség élt és él bennem pasi ügyben. Akarom is meg nem. De azt hiszem, hogy leginkább nem akarom az elköteleződés összeköltözős formáját. Viszont igényem van a napi kapcsolat fenntartására. Ami nem a másik pórázon való tartását jelenti, hanem a kommunikációra való igényem kiélését. Azt hiszem, mellettem elég szabadon élhet egy pasi, ha nekem megadja azt, amire szükségem van. (Viszont … tudván, hogy képes vagyok egyik napról a másikra a véleményemet, döntésemet megváltoztatni, nem állítom, hogy soha többet nem fogok újra férjhez menni, együtt élni valakivel, ha erre megkér.)

Ha végre megfejtem magam, akkor fogom tudni, mit is akarok valójában.