Nos, szombat esti élményem: az m2-re kattintva elkezdtem nézni egy filmet (Smilla’s Sense of Snow). A téma ismerős volt, bár csak egy könyvajánlóból. Pár éve megjelent egy könyv – meg nem mondom a címét … -, és már akkor felkeltődött bennem az érdeklődés a történet iránt. Ennek ellenére nem olvastam el. Viszont emlékeztem rá. Hogy van ilyen. Szóval, arra a bizonyos csatornára kattintva megláttam egy szép nőt. (nem nevetni!!! egy nő is megcsodálhatja egy másik nő szépségét.) És csakis miatta néztem a filmet. De nem ismertem fel, hogy ki lehet, melyik színésznő. Végülis a történet sem volt érdektelen. Aztán a stáblista megjelent a végén: Julia Ormond. Hoppá! Mosolyodtam el. Azért csak nincs rossz ízlésem!

——————————–

Egyébként szépen telt el a hétvégém. Sütöttem tortát, főztem ebédet, takarítottam (egész jó az új porszívóm, a kis Dínó. 🙂 ), pihentem és gyerekeztem. Mindenből egy kicsit. Ja, és néha-néha számomra fontos emberekre gondoltam. Vagyis jött a gondolat és a hozzá kapcsolódó érzés. Olyan volt, mintha ők gondoltak volna rám, én meg csak “vettem az adást”. Á, de lehet, hogy csak képzelgek. Mindenesetre érdekes egy tapasztalás.