Az azonnali cselekvések híve vagyok. … azt hiszem, a “híve” szó nem illik ide. Inkább azt kellene írnom, hogy az azonnali cselekvést támogatom. Mert a bennem levő tűz ezt hozza ki belőle, ha valami felszítja, fellángoltatja.

Tudok várni, de olyankor a tűz csak parázslik, éppenhogy lobog.

Ha viszont lángol, akkor átok rám a várakozás, a türelem. Mert ezen esetekben az nem létezik. Úgy érzem, a várakozás csak visszafog, eloltja a tüzet, sőt pótcselekvésekre késztet, amelyek nem mindig jó irányba visznek.

Ez a tűz táplálja bennem a lelkesedést, a vidámságot, az életkedvet, a szerelmet, azt, hogy örömmel csinálom a munkám, a dolgaim, a hobbijaim. Ha korlátozás nélkül loboghat, akkor csodálatos dolgok születnek belőle. Ha visszafojtom, mert mások úgy kívánják, … frusztrációhoz vezethet. Talán nem kéne visszafojtanom, hanem valami másba el-, illetve levezetnem…

Vannak terveim, sok is, aminek örülök, mert tudom, hogy ez kell most nekem. Viszont még mindig úgy érzem, hogy kóválygok, keresem a helyem és a megoldásokat.

A cselekvés sok “bajra” gyógyír, igyekszem eszerint eljárni.

Hétköznapi: van falvédőm, végre. Apróságnak tűnik, de nekem nem. Már jó ideje tervezem, tervezgetem, mi legyen a fejem fölött az ágyban, hát tegnap óta ez is kipipálva. Továbbra is a kék és a narancs/terrakotta dominál a szobámban.