Ez nem friss termés. Már jó régi. 11 éves lassan:

Papírlap

Előttem tiszta fehérség.

Odakinn neszező sötétség.

A gondolatok kusza szavakként

Kergetőznek, lassan utat törvén.

A gyávaság megült bennem

Idegesen, szorítva, rágva,

S a szabadság csak egy látomás

Éles fogú, szigorú börtönében.

Szólnék hozzád, s a szám néma.

Most nem hallhatod szavam.

Szívem csöndes dallama

Szól csak, üzen feléd ismert hangokat.

Reszkető félelem zárja el

A kérdő szavakat, melyek

Életet sürgetve formálódnak

S mint égő test kívánják válaszukat.

Segíthet-e a hit, mely nem

az enyém? Szeretheted-e

azt, ki esendő tiszta pogány

szívét remegve nyújtja feléd?

Várom, hogy a biztató igen

Bezörgessen hozzám,

S érezzem, ahogy becéző karjaid

Szeretőn ölelnek át.

Most már csak azon kell elelmélkednem, hogyan tudtam ilyen verset összehozni.  Agycserével?