Rájöttem, hogy nem szeretek okoskodni, megmondani a frankót (lásd két bejegyzéssel alább). Úgy érzem, mintha beletrappolnék más intimszférájába. Van hajlamom a kritizálásra, de mostanában meggondolom, hogy megtegyem-e. Ha meg is teszem, és észlelem, mit teszek, általában rászólok magamra, hogy nem az én bizniszem, szóval felesleges más “hülyeségére” energiát pocsékolnom.
Leírására meg még nehezebben veszem rá magam. Ha elkövetem, van, hogy megbánom. Mint pl. most is, és remélem, hogy nem sikerült bántó szöveget összehoznom.

Egyébként, ha az érzelem hajt, remekül bele tudok más lelkivilágába gyalogolni, szóval nem vagyok szent, pedig igyekszem az lenni. … vigyor…

Aztán néha elfelejtkezek arról – mint pl. ma is -, hogy nem mindenki kész még olyan dolgokra, ami számomra már majdhogynem természetes. Ez olyasmi, mint amikor vegetáriánus voltam, és a nagy lelkesedésben meg akartam mást is erről győzni. Persze, cseppet sem sikerült. Pár év eltelt azóta, és tudom, hogy mindenkinek megvan a saját útja, és azzal fog találkozni rajta, amire éppen megérik, amire szüksége van. Nem muszáj nekem ebben kanál lenni, főként az idejénél korábban.
Csak néha olyan jó lenne ezekről a dolgokról beszélgetni valakivel. Úgy igazából, minden kétkedő tekintet és elnéző mosolyok nélkül. S ha a felgyülemlett információ és mondanivaló kibugyanó félben van belőlem, hajlamos vagyok úton-útfélen kicsepegtetni nem nézve, kinek is mondom el. S aztán remélhetem, hogy nem néznek nagyon dilisnek…
Ide is csak mértékkel írogatok, mert … no, igen!… azt a kevéske olvasót sem szeretném elriasztani. … másik vigyor…
De mint kommunikatív ember (Ikrek jegyű vagyok, vagy mi) néha muszáj közölnöm dolgokat, tovább adni infokat, különben megpukkadok. Erről eszembe jut az ex, aki nem értette, hogy én miért pletykálok el neki valamit. Szerinte ugyanis pletykáltam. Pedig nem! Egyszerűen tovább akartam adni egy információt, amit én érdekesnek találtam, és úgy gondoltam, talán ő is ezen a véleményen lesz. Hát nem! Különösebben nem szoktam mások magánéletén csámcsogni, s jó részt én vagyok az, aki mindent utoljára tud meg. Viszont ha valami felkelti a figyelmem, szivacsként szívom magamba a történetet, a híreket, s aztán, ha valakit érdekel, akkor elmondom neki. (Ha titokról van szó, akkor természetesen tartom a szám!)
A blog is azért él még, mert a közlési kényszerem életben tartja, bár Ikrek jegyűként nem vagyok túl kitartó, s ritkán jeleskedem hosszú távra szóló dolgokban.

Akkor vagyok önmagam, ha rendszeresen írok, beszélek, közlök.