Telefonon beszélgettem az egyik kolléganővel, és rákérdezett a közelgő munkahelyi költözésre, hogyan viszonyulok hozzá. Válaszul nem éppen lelkesedő szavak ömlöttek belőlem. Egyszer csak hallom, hogy a klaviatúrát püföli, azaz nagyban gépel. Hm, gondoltam, ennyire unalmas lehet a panasznak is beillő szövegem. Gyorsan észbe is kaptam, és igyekeztem befejezni a mondókámat. Elköszöntem, majd molyoltam tovább a munkám körül. Csörrent a telefon. A kolléganő volt az, s mentegetőzött egy sort, hogy ilyen, meg olyan aranyos voltam, és ezért írta le, ne haragudjak, stb. Fogalmam sem volt, mi az ördögről beszél. Említett egy emailt is, amit a kagyló letétele után kaptam meg, és tudtam elolvasni. Ő írta. Tárgy: A motivált lány. S a levél nagyjából azokat a mondatokat tartalmazta, amit a telefonon keresztül hallott tőlem.
Hát, lehet, hogy aranyos voltam, de így visszaolvasva a mondataim, kissé gázosnak éreztem saját magam.
Nem mindig élmény visszahallani vagy -olvasni a megnyilvánulásom…