Mindenkinek megvan a keresztje. Ez nem újdonság számomra sem, s gondolom, hozzám hasonlóan jó néhányan felismerték magukban, mi a gyenge pontjuk, mi az, ahol a legkönnyebben sérülnek, amivel olykor-olykor szembetalálják magukat, és nehezebb megbirkózni vele, mint bármimással.
Remek példa, hogy míg a többi kolléga idegeskedett, kétségbeesett amiatt, hogy x hónap múlva megszűnik a munkahelyünk (végülis megmarad, csak egy km-rel arrébb kell költözni – ez utóbbin már meg sem lepődöm. Éppen ideje, már úgy is olyan régen váltottam irodát – kb. féléve), akkor én teljesen nyugodt voltam, és soha nem dúlt fel annyira, hogy sötéten lássam emiatt a világot. Más téma pedig úgy földhöz tudott teremteni, mint annak rendje. Pedig nem múlott rajta a létbiztonságunk (pénz, munkahely, egészség, stb.).
S ha valami hajt, hogy az életemet, magamat átprogramozzam, akkor pont ez. Szeretném teljesen uralni önmagam: a gondolataim, az érzéseim. A kiszolgáltatottságot áll szándékomban megszüntetni. Járok kineziológushoz, tudok a vonzás törvényéről, olvasom a gondolatok, érzések hatásával foglalkozó könyveket, s az “átlagos” pillanatokban remekül tudom alkalmazni a pozitív áthangolást és a pozitív oldalon való maradást.
Viszont jön a próba, amikor a “nem átlagos” pillanatban helyt kellene állni. Mit is írjak?! Több- kevesebb sikerrel. Eddig. Mert bár egy-két óráig reménytelennek láttam a projektet, mégis tovább folytatom.
Talán pont a következők miatt:
“…éled az életed, és ahogy megszületnek benned ezek az új gondolatok, ezek növekedéshez, kiterjedéshez vezetnek. Igazi lényed mindig követi ezt a folyamatot, így az új gondolat vággyá válik – úgy ahogy ezt eredetileg tervezted – és ha te nem követed ebben az igazi lényedet, akkor nem fogod magad jól érezni.
És amit szeretettel, de nyomatékosan szeretnénk tudtodra adni az az, hogy nincs lehetőséged arra, hogy ne kövesd ez a folyamatot. Nem lehet, hogy ne kövesd, hiszen amikor elpatkolsz, akkor teljes bizonyossággal ott leszel, ahol az igazi lényed, akkor bizonyosan bezárul ez a szakadék.
Mi mindössze azt szeretnénk, ha képes lennél összezárni ezt a szakadékot, mielőtt elpatkolnál. Azt akarjuk, hogy bezárd a szakadékot, mert be akarod zárni, mert nem tudod elviselni, mert ez a természetes, ez a helyes tett.
Azt akarjuk, hogy természetes módon válj teljes egészében azzá, ami az életed összessége. Nem hiszünk abban, hogy ehhez szükségszerűen meg kellene várnod a halál pillanatát, nem hiszünk abban, hogy meg kellene halnod ahhoz, hogy utolérd önmagad.” (Esther Hicks és Abraham – www.avonzastorvenye.hu)
ennyi ökörséget összeírni…te tényleg hiszel ebben vagy csak magadat akarod ámítani?!
Ó, igen. Teljességgel!
Mellesleg ámítom is magam. Úgy igazi! 😀