Megkérdeztem az ebédelős kolléganőket, mit csinálnának, ha megtudnák, van még két hetük, esetleg egy hónapjuk az életükből.
Azt hiszem, ennél provokatívabbat nem is kérdezhettem volna. Ja, a válaszom volt az. Ők jöttek a sablon szöveggel, hogy a szeretteikkel lennének, meg dolgoznának tovább, hiszen kell a pénz a családnak, stb.
Én azt mondtam, hogy csak azzal törődnék, hogy nekem jó legyen. Fognám a kis családom és Őt, és mennénk erre-arra. Vagy valahol – nem itthon, sem Nála – megszállnánk, és ott lennénk, amíg jobb ötletem, ötletünk nem támadna. A franc se akarna még dolgozni! A kedvem szerint élném a hátralevőmet.
Tulajdonképpen úgy kellene minden napunkat megélni, ahogy a már elcsépelt mondat is szól, azaz mintha az utolsó lenne az a nap.
Van bakancslistád? Vannak álmaid? S azok szerint élsz?
Az egyik ismerős lány mottónak azt válaszotta: “Élem az álmomat!” Talán badarságnak tűnik, de … legalább benne van az álom megvalósítása.
Ha végignézem az életem, nem lehet panaszra okom. Ha valamit akartam, elszántan és céltudatosan, az meg is történt velem. Olyan életet élek, amit szerettem volna a válásom megkezdésekor: önálló vagyok, két gyönyörű gyerekem van, saját lakásomban élünk, amit saját ízlésem és kedvem szerint rendeztem be, vannak hobbijaim, egészségesek vagyunk, és egy olyan férfi a kedvesem, akitől eddig többet kaptam, mint bárkimástól.
Most is vannak vágyaim, álmaim, hiszen a fejlődés, a változás nem állhat meg. Majd ezekről kb. egy vagy két év múlva nyilatkozom. Addig is “élem az álmomat“!
Meg természetesen… panta rhei