Olvastam, olvastam az egyik blog bejegyzéseit, s rájöttem, hogy a szép és gondos fogalmazás mellett az ragad meg, hogy az illető vesszőt tesz, ahova kell, és a helyesírásával semmi gond. Mily felüdülés ez, gondoltam. Aztán végigvettem az összes blogot, amit olvasgatni szoktam, és megállapíttam, mindegyikük írója ügyel a helyesírásra. Lehet, hogy kukacoskodás, de nálam már ott kezdődik egy blog hitelessége és élvezhetősége, ha ez az oldala rendben van.
Erről már írtam, azt hiszem, nem is egyszer. Mégis újra előveszem a témát. Nem kezdek el kötekedni, meg szándékomban áll túllépni, elsiklani, nem felróni a helyesírási hibákat a szöveg írójának, legyen az egy fórum hozzászólás vagy egy e-levél, tudván, hogy a saját helyesírásomon is van javítanivaló, de meg-megakadnak a szemeim az olyan hibákon, mint pl. muszály vagy egyenlőre, stb. A vesszőhibákról nem beszélve! Olyankor a képzeletbeli piros színű javító tollam aktivizálódik a fejemben.
Ezért nagy öröm számomra, ha ilyen szempontból is igényes írásokkal találkozom.
No, akkor csak az igényesség okán: a páros testrészeket egyes számban emlegetjük (megakad a szeme valamin), ha véletlenül csak egy van valamelyikből, akkor azt mondjuk, félszemű, féllábú. 🙂
Tudom.
De direkt többesszámban írom, mivel kettő van belőlük. 🙂 Ez nálam szándékos. Még szóban is így mondom legtöbbször. De azért köszönöm, hogy szóltál. Mellesleg nálam a féllábú is egy lábú és félszemű pedig egy szemű, stb…. Mert így van.
ha már ennyire lovagolsz a helyesíráson, nézz jobbra: a legutolsóban az első o nem hosszú!
Köszi, hogy szóltál. 🙂 Basszus! Ezt elírtam.