Tegnap olyasvalamit tudtam meg magamról, ami mindig is szerettem volna, ha lennék. Talán lelkem mélyén tudtam, hogy én erre képes vagyok, és voltak is jelek, de természetesnek vettem, olyan történésnek, ami bárkivel előfordulhat.
Mostanában megsűrűsödtek a megérzéseim (én így hívom őket), s sokszor nem tudtam, hogy tyúk volt-e előbb vagy a tojás. Azaz a megérzéseim a jövő történéseire vonatkozóan jósló jellegűek vagy teremtőek. Azt hiszem, ezen felesleges is elméláznom, mert úgy érzem, értem, hogyan is működik a dolog. Ami megérzés, az egyben jóslás és teremtés is lehet egyben.
Hogyan értem ezt? Mivel csak a három dimenzióban van lineáris idő, ezért nehezebb ezt az emberi aggyal racionálisan megérteni. Ehhez kell az a tudás, hogy a Mindenségben a jelen az egyben a múlt és a jövő is. Bár előre meg lehet érezni jósolni – emiatt – a “jövőt” (hiszen az is MOST történik), viszont a mostban benne van az egyén választása is, ami egészen más jövőt generálhat. A jóslások, megérzések a jelen helyzet által generált “optimálisan” megtörténhető jövőt jelzik. A jövőn az egyén egoja tud a legtöbbet változtatni (belefecseg, beletúr, belenyúl), még kacskaringósabbá, még bonyolultabbá tenni. Mert ez a dolga.