Visszaaludtam ma reggel hazaérkezésem után. Egy óra múlva az Ő telefonhívása ébresztett, bár csak halványan fogtam fel, mit mond, miért hív. A hívásáig megálmodtam a lényeget.

Vele voltam egy nem túl nagy, hosszúkás szobában. Nem igazán volt ismerős a hely. Volt egy ágy benne, fehér ágyneművel, és egy íróasztal, ami felett egy galériás rész vagy magasba emelt ágy lehetett. Észrevettem, hogy ott valaki fekszik egy kisebb paplan alatt. Meglepődtem, mert egy kisbaba volt. Kb. úgy egy éves korú. Lehúztuk onnan, és – bár megijedtem a zuhantán – talpra esett. Szőke, göndör hajú és kék szemű kislány volt. Szinte rögtön tudtam, hogy ő a leendő lányunk. Mint egy jelenés, olyan volt. Következő pillanatban (mintha egy filmkocka váltás lenne), már néhány évvel idősebb volt hosszú, hullámos hajjal, még mindig szőkén. Még vagy kétszer “idősödött” hasonlóképpen. Érdekes volt, hogy legvégül sötét, egyenes szálú hajjal, barna szemekkel nézett rám. Valamit kért (nem szavakkal, csak egyszerűen tudtam a kérdését), és én átöleltem szeretettel, hogy természetesen megteszem. Talán azt szerette volna, hogy valahová vigyem el, magammal. Aztán ennyi. Vagy már mást álmodtam, vagy akkor ébresztett a telefoncsörgés, nem emlékszem. De az álom megmaradt.