Még szombat este felvetette, hogy az időjárást nézve talán nem kellene mennünk. Bennem ez fel sem merült. Megyünk, mert úgy éreztem, csak így telhet el a Húsvét.

A vasárnap délelőtt és kora délután utazással telt. Budapestig az IC-n fekve utaztunk. Kicsit szundítottunk, beszélgettünk, Ő reggelizett, néztük a felhős eget, szürkeség közül kibukkanó kék eget. Egyszer csak felül, és azt mondja, már a Keletiben vagyunk.

A HÉV-et időben értük el. Pomázon a busz indulásáig sétáltunk egyet, majd újabb utazás fel a célig. Még délután felmentünk Dobogókőre. Fényképeztem hónyuszit, tájat és Őt. Ittam kapuccsínót, kóstoltam forralt bort, amit Ő ivott. Melegettünk egy-egy tányér meleg leves mellett, majd visszautaztunk a szállásig busszal. Kicsit kókadtunk, majd kínai ételt vacsoráztunk. Majd megint kókadtunk. Egy kicsit.

Már egyik hajnali ébredésemkor láttam, hogy havasabb a táj, mint előző este, így a reggeli fehérség nem hozott újdonságot. Hó és hó. Reggeli után útrakeltünk és újra Dobogókőn találtuk magunkat. Most már egészen másként néztünk körbe. Bejártuk a Turul-túraösvényt, melyen egy jó darabon csak mi jártunk aznap először. Láttunk csodasziklákat, sok havat, és egyszer nem találtuk a túrista jelzést. A hogyan továbbra az angyalok segítségét kértem, és hamarosan hallottam is a követendő irányból közeledő emberek hangját. Így már könnyű dolgunk volt az út végefelé. Időben a buszmegállóba értünk, felszálltunk, átcseréltem a vizes nadrágom, zoknim szárazra, majd néztük, hogyan változik a táj lefelé: télből kora tavasszá.

Az utunkat hazafelé úgy jellemezném: gördülékeny. Minden akkor indult, amikor nekünk megfelelő volt. Hozzám jöttünk. Amolyan kispolgárian töltöttük az estét. Bár egy bizonyos szakaszát nem nevezném annak. Sokkal … hm … izgalmasabb és kielégítőbb volt. De néztünk pl. tévét. Aztán alvás.

Jó volt reggel mellette ébredni. Sőt fenn a hegyekben volt igazán édes az együtt ébredés. A fehérségben.