A Penny-ben 98 db zsömlét számláztak nekem. Kissé furának tartottam, hogy annyit fizetek, aztán gondoltam, manapság összejön innen is, onnan is úgy a végösszeg, hogy szinte nem is vásárolok semmit.  Itthon szokásommal ellentétben leellenőriztem a blokkot. Akkor láttam, mi történt. 8 helyett 98. Mentem vissza mint a szélvész. A pénztáros nem kekeckedett, hanem adta vissza a 90 db árát. Azt, amit ugye meg sem vettem.

Vettem egy túrahátizsákot. Kezdek beleszerelmesedni, bár az első használat után lesz igazán eldöntve, bevált-e vagy sem.

Most pedig felfedeztem, hogy a tesómtól kapott doboz bonbon (Ferrero Küsschen) két emeletes. Már majdnem kihajintottam a dobozt, mikor rájöttem, van a még egy réteg a felső alatt, tele finom édességgel. Hmmmm!

Mellesleg eszement gyorsan teljesülnek a kívánságaim, valósulnak meg a gondolataim. Különösen azok, amelyeken nem görcsölök. Úgyhogy csak a szépre, csak a jóra, csak arra szabad gondolnom, amit szeretnék.

Szuper megélni azt, amikor ugyanakkor gondolunk egymásra. Csütörtökön kezembe vettem a mobilt, hogy Őt hívjam. Már nyomtam volna a zöld jelet, hogy megcsörgessem, mikor zenélni kezdett a mobil a kezemben. Ráismertem rögtön a zenére: Ő hívott. Ez az, amikor annyira rá tudunk hangolódni egymásra, hogy kitaláljuk egymás gondolatát.