Hajnal hatkor felébredtem a gyermekeim ébredezésére. Kibóklásztam, de nem azért, hogy kezdődjön nekem is a nap. A gyerekek kalákában biztosítottak arról, hogy aludhatok még, sőt, majd ők elkészítik a reggelit maguknak.

Visszaaludtam, s a következő ébredésem már arra történt, hogy a konyhában matatnak, a reggelijükhöz készülődnek. Kivánszorgok, és igyekszem nem beleavatkozni a ténykedésükbe, ők pedig visszaküldenek aludni. S bár ránézve az órára, belátom, hogy valóban nekem aludni illenék, hiszen hajnal negyed három is volt, mikor álomba szenderültem, de valahogy frissnek érzem magam. Így fogtam a laptopot és a bögre ébresztő kávém, bevonultam vissza a szobámba … blogot írni, internetezni. Jó reggelt!

Ebben az egy órában, ami a két ébredés között eltelt, álmodtam. Egyik volt pasiról, aki az álmomban (is) felhánytorgatta, miért szakítottam vele, és újfent kifejezte csalódottságát, és azt, hogy nem borított még fátylat a múlt eme szakaszára. Másnap reggel régi jó haverommal beszélgettem erről (mosogattam közben), ő pedig csak röhögött az egészen, hogy ne szívjam mellre a dolgot, stb. Aztán felébredtem. Most az álom hangulata és a volt pasi emléke kísért (tudod: haunt!).