Megnéztük a Szerelem a kolera idején c. filmet. Összességében tetszett, bár végig azon drukkoltam, hogy Neki is tetszen.

Valóban elég béna volt a sminkelés. Maga a történet vezetés is döcögöt, én úgy éreztem. Viszont a végére megkaptam a Marquez-érzést, ami pl. a Száz év magány könyvét olvasva kapott el. A Szerelem a kolera idején regényét még nem olvastam, de meg fogom tenni, amint alkalmam lesz rá.

Talán nem az volt a történet fő mondanivalója, de nekem az jött le, hogy a főhős pasi igazából csak akkor lett FÉRFI, amikor végre övé lett a Nagy Szerelme.

Kicsit furcsa volt, hogy a szeretkezések, amelyek az ágyban történtek, szinte mindig úgy kezdődtek, hogy a férfi ráfordult a nőre.

Az egyik legpoénosabb és legtanulságosabb rész, amikor a főhősnő először találkozik a férfi nemiszervvel.

Remek zenéje van a filmnek. Néhol Shakira hangját véltem felfedezni. Egy biztos, hogy szívesen hallgatnám meg máskor is.

Hangosan kuncorásztam, mikor a film végén felkapcsolták a villanyt, és a nézőtéren továbbra is csend feszült. A nézők lassan kezdtek mocorogni. Tudom, mindenkinek mást ad egy film, de azért senki sem halt meg a végén. Sőt! Boldog vége lett. Vagy talán mást vártak?

Örömmel hallottam a szavait, amikor arról beszélt, hogy tetszett Neki a film.