Kinyitotta a szemeit. A szoba sötétségét az ablakon beszűrődő ködös, délelőtti fény uralta. Az ébresztőóra csörgött. Azzal ébresztette magát, pedig nem kellett sehova sietnie. Ráért. Már egy ideje. Mióta nem jár a közeli gyárba dolgozni. Eleinte egy felszabadult érzést adott a végtelen szabadság, majd jött a sürgető kényszer: valamit dolgoznia kell, hogy pénzt szerezzen. Ugye itt a lakás rezsije, meg aztán szeret jókat enni.
Lassan mozgolódni kezdett a takaró alatt. Fel kellene kelni, gondolta, de a szoba levegőjének a hűvöse nem vonzotta. Körbe nézett a kis helységen. A szomszédos fal mellett egy ruhás szekrény álldogált két, félig bezárt ajtajával. A sarokban egy régi komód, tetején egy olcsó tévével. Egy fotel tele koszos, egymásra halmozott ruhával. Hm. Igen. Mosni kellene. Talán ma. Aztán itt ez az ágy. Az apjáéktól került hozzá. Az ablak szemből tekintett rá.
Behunyta a szemeit. Az oldalára fordult. Az előtte álló napra gondolt. Valamit reggelizni kellene, mielőtt elindul. Talán akad még némi kenyér az előző napról. Kinyitotta a szemeit. A szobaajtó mellé támasztott gitárját nézte. Régóta ismerik egymást. Gyerekkorábban vette először a kezei közé, azóta jó néhány húrt elkoptatott. Tudta, nem nagy tehetség, de szerette a gitárját pengetni. Húszévesen párszor megkísérelt fellépni rendezvényeken, de sorra kudarcok érték. Aztán évekig feléje sem nézett. Akkor vette újra elő, mikor elbocsátották a gyárból. Csak úgy, szórakozásként. Jólesett.
Felült az ágyban. Már nem érdekelte a hűvös. Kicsoszogott a konyhába, s töltött egy erőset. Lehajtotta. Kinyitotta a hűtőt, belenézett. Lám, akad itt a kenyérhez margarin is, gondolta. Átcsoszogott a wc-be. Ürített. A fürdőben hideg vízzel locsolta át magát, mert a gáz lassan fűtötte fel a vizet. Belenézett a tükörbe, bevizezte a fésűjét, majd gondosan hátrafésülte a haját. Visszacsoszogott a szobába. A szekrényből tiszta ruhát vett ki, majd a fotelben levő halmazról leemelte az előző napi ruháit.
Kiment reggelizni. Komótosan megkente a zsiradékkal a kenyeret, majd felvagdosta kisebb falatokra. Újra a gitárra gondolt. Az egyik haver hallotta őt pengetni, s brahiból javasolta, hogy így is szerezhetne pénzt. Merthogy a múltkorában fennjárt Pesten, és látott ilyen utcai zenészeket. Először röhögött, aztán elgondolkodott rajta. Miért is ne? Hiszen ráér. Fogta a gitárját, és elbaktatott a közterületesekhez. Engedélyt kért, mert nem akarta összerúgni velük a port. Nem olyan ő. Cigány, de nem olyan.
Lenyelte az utolsó falatot is. A morzsát a tenyerébe söpörte, majd a mosogatóba. Indulni kellene, hogy a szombat délelőtti nagy forgalmat elkapja. Felvette a vastagabbik pulóverét, majd a bélelt műbőrdzsekijét. A gitárt a kezébe fogta, s indult az ajtó felé. Megtorpant. Valami hiányzik. Igen, a doboz. Amit maga elé kitesz a járdára. Megtalálta cipők mellett a földön, ahova előző este tette belépve az ajtón.
Bezárta az ajtót, s lebattyogott a lépcsőkön. Az utcán hűvös levegő fogadta. Már az első lépések után meg tudta állapítani, a kezei hogyan fogják bírni az aznapi időjárást. Úgy gondolta, jó napja lesz. Mint az első alkalommal, mikor legelőször állt ki az utcára az emberek elé. Úgy indult el, hogy fejében volt az összes dal, amit valaha megtanult, eljátszott. Megállt azon a helyen, amit az előző napokban kinézett magának, letette a kalapját, mert akkor még abba gyűjtötte a neki dobott pénzt. A gitárt magához szorította és kezdte pengetni. A kedvenc dalát játszotta és énekelte. Aztán jött a többi. Csak a nap végén számolta csak össze a kalapba került pénzt. Akkor döntött úgy, ha érdemes, ha nem, inkább kinn zenél, minthogy a szobában vagy a közeli kocsmában üljön a semmiért.
Egy idő után unta a betanult dalokat. Nézte az embereket, ahogy előtte elmennek. A villamost, amely megállója közelében gitározott naphosszat. Aztán egyszer csak magától jöttek a szavak. Arról szóltak, amit látott. Szórakoztatta. Az is, ahogyan erre a járókelők reagáltak. Látta, hogy össze-összesúgnak elhaladva előtte. Ez még jobban hajtotta, hogy vadabbnál vadabb szövegeket improvizáljon.
Persze, a kapott pénz összege nem változott. Nem lett több, se kevesebb. Így ezért nem érdekelte, mit énekel.
Baktatott az úton. Néhány sarok, és újra ott áll a sétáló utcán a gitárjával a kezében, fennhangon énekelve az utca dalát.