Filmet néztem. A Megérzést. Volt egy rész, amikor untam, aztán továbbnéztem, megbabonázott. Mikor megállítottam, mert a gyerekeknek szüksége volt rám, akkor kissé idegen volt a saját környezetem.
Megint volt egy flash-em. Néztem kifelé a fejemből, és mintha egy teljesen idegen emberként nézném, látnám a dolgokat. Megint nem éreztem magam annak, aki – elméletileg – vagyok. Néztem a fiam, és emlékeztetni kellett magam arra, hogy én vagyok az anyja. Fura volt.

Ebéd után lefeküdtem aludni. Egyszer fel is ébredtem, mert a gyerekek hangosan énekeltek és doboltak. Kértem őket, hogy csendesebben legyenek, amit meg is tettek. Visszaaludtam, de eléggé felszínes volt az alvásom. Álmodtam, közben néha hallottam a gyerekeket. Hol pedig arra gondoltam, hogy talán most már alszom. Végül egy óra múlva ébredtem.
Még mindig érzem az álom hangulatát. Vannak képek…