“Tükröm, tükröm mondd meg nékem, ki a legbájosabb, a legédesebb ezen a vidéken? – kérdezi a Nő kuncogó hangon az álló tükör előtt.”

Hát, én! ugyan ki más? – felelem én a tükör helyett. Már csak el is kell hinnem. De nem akarom, mert ez mind nem fontos. Mert ez – egy nagy önvizsgálat után jövök rá – nem érdekel. Most már. … Csak egy dolog fontos. Csak egy. Semmi más. Ezek a fenti jelzők a külsőségekre utalnak, amik valahol elindítják a dolgokat, utat szabnak, de nem a lényeget adják.

Azt hiszem, félúton vagyok. Se itt, de már ott sem. És ide sem tartozom, de már oda sem. És nehéz egy helyzet. De ez van! Majd csak lesz valami, mert mindig van valahogy. (Hűűű, de nagy bölcsesség!!! Kár, hogy nem én találtam ki….) Szóval, ezt nekem, Ikrek! A két véglet között megrekedve.

Ja, és ha valaki rájön, miről is írtam itt fenn, akkor gratulációmat előre is fogadja!