Fáradt lehettem. Kb egy félórája ébredtem, s már tíz órakkor alvást rendeltem magamnak.
Tegnap délután hazafelé a buszon is kollektíve bealudtunk. Az utolsó előtti megállóban riadtam, és szegény kölyköket hevesen ébrezgettem, hogy a megállónkban ki tudjunk szállni.

Mikulásvonatoztunk. Nem tudom, kinek és miért jutott ez rendezvény az eszébe, de … remek ötlet volt tőle. S ezt mások is értékelték, mivel Nívó díjat is kapott.
A gyerekek már azt kérték, hogy jövőre is jöjjünk el. Részemről rendben.
Egy problémám van az ilyen téli, kinti rendezvényekkel. Hogy kinn vannak, és hideg van, illetve lehet. Alig vártam, hogy újra a vagonban üljünk.
Nagy meglepetésemre elég jól bírtam a kiképzést, azaz, hogy így hármasban kirándulok a kölykökkel. Ami persze nem ritka, hiszen általában így megyünk bárhova.
Eddig legtöbbször úgy értem haza, hogy iszonyat energiahiányosnak éreztem magam. Mint akiből kiszívták az életerejének a felét. A gyerekekre való teljes koncentrálás, az állandó figyelem megtette a hatását. Most is rajtuk volt végig a figyelmem, de úgy meg tudtam csinálni, hogy csak minimális energiát öltem bele.
Persze, most lehetne azt mondani, hogy csak elfáradtam, ha bealudtam a buszon. Az mindettől független volt. Az csak sima fáradtság volt.

No, szóval a lényeg, hogy remekül bírtam.

Ma pedig Advent harmadik vasárnapja van.