Most nézem, hogy kedden írtam utoljára. Nos, igen. Ez furi tőlem. Márminthogy nem írok, pedig net közelben vagyok.
Miről is írhatnék?! Hogy a tárhely nagyobbodással jött a dolog is, és még nem fejeztem be? Meg a munkahelyemen is áll a bál a maga módján. A munka gyarapodik. És ha eddig láblógatva végeztem a dolgom, most egy kicsit pörgős lesz. De nem bánom.
Közben a másik honlap körül is forog az élet. Remek!
A tánc is megy, ahogy szeretném, még mindig imádom.
Anyám kicsit túlteng a szokásos módján, bennem kellene elég erőnek lenni, hogy leállítsam – újra.
A gyerekekkel újra rendben van minden, és … ez is remek érzés.

Ami tovább egyenesít rajtam, az a szűk másfél óra, amit Vele töltöttem ma. … s most írhatnám a szokásost: elrévedő tekintet, bárgyú mosoly. Mert bizony így van. Regélhetnék sokat, meg jó sokat, mert tudnék áradozni, de egyszerűen leblokkolnak az ujjaim, és inkább minden szót megtartok magamnak. Annyi azt hiszem elég: boldog.