Ma aztán kaptam jegeset és forrót. Valahogy kiborult a bili az életem egy-két területén. Aztán, hogy kapjak valami jót is mára, a technika és a privát vonal (a gyerekek és Ő) megkönyörült rajtam, és onnan csak forrót kaptam.

Hideg nyugalommal és szinte zakkanás nélkül hallgattam végig Anyám, amint a szemembe vágja, hogy szerinte csődöt mondott a nevelése, ami engem illet, valamint három éve mélyen haragszik rám (mert kirekesztettem a lelki életemből, és fogalma sem volt arról, hogy a házasságom nem is házasság). A többit nem is mondom (még bizonyítéknak használná egy-két jóakaróm ellenem).
Én meg elmondtam neki, miért sem fogadtam egy jó ideje a bizalmamba. Úgy kb. a tizenhat éves koromtól. És kegyetlenül, feleslegesen az arcába meséltem, hogy őt tartom az egyik felelősnek, amiért harmincéves koromban kell azon a folyamaton végig mennem, amin már úgy 15 éve túl kellene lennem, valamint az önbizalomhiányom nagyrészét is neki köszönhetem.
Persze, megsértődött, amiért őt tartom részben hibásnak, és azzal jött, hogy ő soha nem okolta semmiért az anyját. (Csak az anyja soha nem telepedett rá, s szerintem kebelbarátnők sem voltak.)
Egy szóval bili borítás itt, és szar szagolás ott. Ez utóbbi speciel a munkahelyem volt. Tudom, az egyik legarrogánsabb nőci tudok lenni, ha olyan helyzetbe kerülök, és ideje lenne megtanulnom kérni, mert ez sem ment nekem. Én elvagyok, mint a befőtt, csak ne kelljen függnöm senkitől. Imádom a munkám, mert élvezem az adminisztrálást, a nem túl nagy kihívást jelentő papírmunkát (egy titkárnő veszett el bennem 🙂 ), viszont lelkiismeret furdalásom van, és szégyellem, ha valakire rá kell hagynom a munkám, ha el kell korábban vagy szabira mennem. Ilyenkor idétlenül kezelem a dolgot, és a többieknek az jön le, hogy arrogáns liba vagyok. Mert nem kérek. Ha tudnák, milyen nehéz!
De aztán egy beszélgetéssel kisimítottuk a ráncok egy részét. Majd jön a többi alkalom adtán.

Hazajöttünk este, és hogy bebizonyítsam, mégis remek anyuka vagyok, egy jót játszottunk és bohóckodtunk a gyerekekkel. Aztán a technika is kegyeibe fogadott, és a reggel talált megoldás még nagyszerűbb és egyszerűbb volt, mint gondoltam. A kérdőjelek eltüntek, így a blog és a salsás oldal is remek állapotban van.

Mindenesetre egy-két konklúziót levontam a mai napból. Tele van a hócipőm az álszent világgal, a gyűlölködő, bosszúálló és irigy emberekből, a látszatból ítélőkből, azokból, akik a másságot nem fogadják el, mert szerintük … nem normális.
Ezért is zárom be magam az illúzióimmal tarkított kis világomba, mert nem akarok velük foglalkozni, energiát pazarolni rájuk. Én békén hagyom őket, tegyék meg ugyanazt ők is … velem!
Jó éjt!