Az emberrel együtt születik a félelem. S rögtön javítanám is magam, vagy inkább kiegészíteném: az egoval (a héjjal, maszkkal) együtt kerül elő – újra – a félelem. Mert a lélek tudja, hogy halhatatlan, tehát nincs is vesztenivalója, viszont az ego tudja, hogy ő csak a halálig létezik, utána már csak emlék marad néhány (esetleg sok-sok) ember/ego agyában. Úgy hiszi, sok a vesztenivalója. Ezért retteg az elmúlástól.
Az ego fél mindentől, ami az ő elképzelt sérthetetlenségét veszélyezteti, ami fájdalmat okozhat neki. Igen, elképzelt, mert az ego azt hiszi, hogy ő a valóság, pedig csak egy illúzió, egy hártya, ami könnyen beszakad. Ilyenkor rádöbben az ego, hogy bizony ő esendő, sérthető és bántható. És fájdalmasan fáj, és retteg, fél, hogy eljő a nap, amikor már nem lesz.
Ha egyszer ez a hártya mélyen beszakad, és felébreszti a gyötrő félelmet, a lélek erejére van szükség, hogy a szakadást egy halvány heggel lehessen zárni. A gyógyuláshoz a lélek kell, mert az ego nem tud elbánni a félelemmel.
(Az ész magyaráz, érvel és belát, de csak a szív tud gyógyítani és sebet eltüntetni.)
Oly egyszerű a megoldás képlete, s a megvalósítás …
Miért kell ezt felcimkézni , egonak nevezni ? Amit te egonak nevezel csak környezeted által felépített benyomások összessége, azután elnevezitek egónak, személyiségnek… pedig ezek csak tulajdonságok ,hogyan félhet ezen tulajdonságok, összessége ? Az úgynevezett ego és a lélek nem különálló dolgok, a félelemmel nem kell elbánni, hiszen ez is csak a tudatlanságból eredő érzés … Amit leírtál ellentmondásosnak fogják találni az emberek, ” az ego illúzió, viszont csak a halálig létezik…” létezik, vagy illúzió ?
Lehet.
Az illúzió is létező. Annak, akié. 🙂