Kinyitottam az ablakot, és megigazítottam a paplanom, hogy jobban szellőzzön. Kissé bánatosan néztem az ágyam, szívesen visszabújtam és lustálkodtam volna még két-három órát. Négy nap kényelem.

Igazából semmi veretes mondanivalóm nincsen. Pedig igyekszem kitalálni valamit…
Inkább csak érzésekről tudnék írni, melyek aláfestik a napjaim. A történések elmúlnak, szinte semmi nyomot nem hagynak maguk után. Legfeljebb egy-egy érzést, hangulatot. Mint amikor egy élesen kirajzolódó álom teszi.
Néha olyan, mintha vihar előtt csendben mozognék, járnék-kelnék. Közvetlen közelről hallani mindent, messziről csak egy néma filmnek látszik, s a csend vákuumként nyomasztja a fület, a mellkast.