Volt egy álmom szombat reggel. Egy iskolai épületben voltunk. Valamilyen ünnepségre készülődtek. A gyermekeimre és egy salsa óráról ismerős lányra emlékszem. Meg arra, hogy valahonnan megtudtam, iszonyatos vihar fog lenni. Beszéltem a salsás lánnyal, s talán ő említette, ha egy bizonyost dalt énekelnek a gyerekek, azzal előidézik a vihart. Rohantam le a gyerekeim osztályához, és akkor értek vissza a próbáról. Lelkesen mesélték, hogy gyakoroltak egy dalt. Megmutatták, melyiket, és az a bizonyos dal volt, amit nem szabadott volna énekelni. Tovább mentem. Kinn voltam az udvaron. Odamentem egy férfihez, aki egy felvételt tartott a kezében. Neki is mondtam a vihar elméletemet, ő pedig nyugtatott, hogy ragyogó az idő, és nézzem a felvételt is, az is azt mutatja, hogy nem várható semmilyen vihar, ami embereket ölne. Én néztem az kéken ragyogó eget a bárány felhőkkel, majd a fotót, és úgy éreztem magam, mint Kasszandra, akinek senki sem hisz, pedig igazat mond. Nagyon sírhatnékom volt.
Azt hiszem, itt ért véget az álmom…