Szombat reggel. Szinte fel sem tűnik, hogy eggyel több munkanap van ezen a héten. Néha azt érzem, hogy egy egészen más időszámításban létezem, mint a körülöttem levő emberek nagy része.
Vannak előre kiszámítható események, melyeket ünnepekként kezelek, és bár a többi napot is örömmel illik fogadni, hiszen minden perc tartogat(hat) valami szépet és jót, azokról tudom, hogy biztosan ADNAK.

Tegnap kádtisztítás közben azon gondolkoztam, hogy a mai napig fogalmam sincs arról, mi végre teremtődtem. Persze, vannak hozott karmáim, melyeket tanácsos ezen életemben ledolgozni (aszondják, addig nem is halok meg, míg le nem teszem az erre az életre tervezetteket), tehát van, miért élnem. Viszont még itt lebeg bennem egy érzés: mivel kellene foglalkoznom akár munkaként, akár hobbiként, hogy azt mondhassam, megérkeztem. Persze a salsa most remekül kiteljesít, és hobbinak tökéletes. A blog, vagyis az írás, is része az önmegvalósításomnak. S egyéb olyan tevékenység (pl. sablonkészítés), ami a kreativitásomra támaszkodik hozzájárul ehhez. De még mindig azt érzem, hogy céltalanul lebegek.
Vannak elképzeléseim, melyeket ugyan szögre akaszottam – látható helyre -, és hagyom őket lebegni. Úgy vagyok vele: ha azokkal kell foglalkoznom, akkor majd az életem aszerint fog alakulni. Már csak az a kérdés, mikor…
Ha azonban azt veszem, hogy az élet egy nagy mókamester, az idő teljesen mindegy, mert akár holnap is elém teheti a Lehetőséget. Nekem csak az a feladatom, hogy felismerjem és éljek vele…