Egyszer már írtam a hazugságról. De aztán privátba tettem, mert nem kell mindenkinek tudni mindenről.

Megint eszembe jutott ez a szó, és róla néhány gondolat.

Azon filózok mostanában, hogy a blog kezd végképp pillanatkép-gyűjteménnyé válni. Mert ami fontos nekem, azt nem szívesen osztom meg másokkal, azaz vagy csak egy lenyomatát írom meg bejegyzésként, vagy privátba teszem, vagy … le sem írom.

Ha lenyomatot írok, akkor többnyire csak én értem. Az olvasók legfeljebb sejthetik a lényeget.

Szóval a számomra valódi történések megmaradnak nekem, a többit pedig feleslegesnek érzem leírni. Így marad a köztes: ami érdekes, viszont nem túl … privát.

S hol itt a hazugság? Ott, hogy ezzel a mismásolással részben hazudok az életemről. Ami valójában az enyém, és semmi lelkiismeret furdalásom nem lehetne a “titkolózás” miatt. Viszont néha rám tör a magyarázkodás. Na, ja!

Hogy mi van velem mostanában?

Például az, hogy szinte teljes figyelmemmel a spiritualitás felé fordultam. Ugyanennyi figyelmet kap a salsa, vagyis a tánc és a zene. Ennyi figyelmet kapnak a gyerekek is. És a számomra fontos személyek. Érzelmileg is teljesen leköt valaki. Ne kérdezd, hogyan lehetséges ez az egyenlősdi és a teljesség, de én így érzem.
A többi nem érdekel. Ami adódik, azt megcsinálom, elintézem, és kész.