Beszélő malaccal álmodtam. Az oldalán feküdt egy hatalmas tolható zsúrkocsiszerűségen, és kesergett. Amiatt, hogy készültek vinni a vágóhídra. Fura volt a malac. Puha, hengertestű, kerek pofájú. Egy delfinére emlékeztetett. Az orra nem tömpe volt, inkább, mint egy megnyúlt ajak. Ahogyan a rajzfilmekben a beszélő kacsák csőrét ábrázolják.
Sajnáltam a malacot, mert olyan édes volt, és egy kicsit sírtam is.
A kollégámé volt a “farm”, ahol nemcsak állatok voltak, hanem növények is. Ő ment valamerre el, és úgy hagyott ott mindent, hogy bárki átvehesse a gondozásban a helyét. Jöttek “túristák” is szétnézni. Én is sétáltam – valami okból – a “farmon” valakivel. Na, ekkor láttam meg a malacot, aki ott várta a kocsin sírva, hogy elvigyék kivégezni.