Szőlőt szemezgettek. A fiú a falnak támasztotta a hátát, ölében egy tányéron egyensúlyozta a hatalmas fürt szőlőt. A lány mellette hasalt. Arról beszélgettek, milyen szépen süt a nap, s inkább szívesebben hasalnának a fűben valahol a zöldben.
A lány felkapta a fejét, és továbbfűzte a gondolatot. Elmehetnének ide, meg ide. Majd egyszer. A fiú ránézett az órára, majd a lányra.
– Mi lenne, ha most mennénk?
Gyorsan összegezték, mennyi idő oda-vissza az út, hogy az esti programjukra is elérnek még. Egymásra néztek. Belefért.
Gyorsan felöltöztek, a fiú a hátizsákjába begyömöszkölte a plédet és a vizes palackot, s máris útra készen várta, hogy a lány is befejezze a készülődést.
Kiléptek az ajtón. A napocska örömmel üdvözölte őket. Ő is támogatta a kis kirándulásukat.
Sietve tették meg az utat a buszmegállóig. Álltak, és azon tanakodtak, mikor is érkezik a busz. Aztán rájöttek, hogy nem a jó megállóban várakoznak. Egy sarokkal arrébb kellene most sasszemekkel figyelniük a forgalmat. Nekiiramodtak, de a sarkon feltartotta őket a piroslámpa. Toporogva nézték az órájukat. A fiú legyintett, hogy bizony lekésték a buszt, és mivel a következő indulásáig volt bőven idejük, azt szorgalmazta, menjenek a buszállomásra. A lány tovább akart menni a közeli buszmegállóba. Kitekintett a közeledő járműtömegre, s látta, hogy köztük van a buszuk is. Vigyorogva mutogatott rá.
– Hogy Neked mindig igazad legyen! – mondta a fiú, és nevetve futottak a megállóba.
Kéz a kézben utaztak a buszon.
A parkban leheveredtek a fűre terített plédre. Bár kissé hűvös szél borzolta a környező növényeket, a talaj közelében nem lehetett érezni, így csak a nap sugarai melengették testüket. Beszélgettek, mindenféléről. Még kétszer-háromszor arrébb húzták a plédet menekülve az árnyék elől, aztán hagyták, hogy elérje őket.
A fiú sorba állt lángosért. A lány eleinte oda-odatekingetett, s mikor megunta, végleg hátat fordított a lángososnak. Néhány perc múlva hallotta is a fiú közeledő lépteinek hangját.

A nap már tényleg eltűnt a fák mögött, így elindultak. A visszafelé tartó busz indulásáig még volt idejük, a parkban sétáltak. Egy padon fiatal pár ült. Úgy tetszett, most kezdődött az ismertségük. A lánynak erről jutott az eszébe:
– Nekünk nem is volt első randink.
– De utolsó sem volt – válaszolt a fiú.
Nincs se kezdet, se vég. A kapcsolatuk úgy bukkant fel a múltban, ahogyan tűnik el a jövőben. De nyoma marad örökre…