Energia-harc. Aki olvasta a Mennyei prófiéciát, az tudja, hogy az emberi játszmák (Eric Fromm) a másik embertől való energianyerésért zajlanak. Az energia pedig arra kell, hogy minél közelebb jussunk az egység állapotához. Ugyanis minden az Egységre törekszik, hiszen onnan vált ki.

A könyv javasolja, hogy a játszmák helyett az Egységből nyerjük ki inkább az életenergiát. Remek technika erre pl. a meditáció. Nem elég elsajátítani ezt a képességet,hanem azt is fontos megtanulni, hogy ne menjünk bele az emberi játszmákba, és ne adjuk – akaratunk ellenére – az energiánkat.

Lassan kitisztul bennem, miért nem könnyű annak az embernek a helyzete, aki rá tud kapcsolódni az Egység energiatöltőjére, hogy így emelje fokozatosan a rezgésszintjét, de közben nem tudja kezelni a játszmákat. Az emberek, akik jóval alacsonyabb rezgésszinten vannak, egyszerűen nem tudnak vele mit kezdeni. Túl nagy a távolság. Akik már közelebb vannak a tudatszintjéhez, azok vonzódni kezdenek hozzá, mert érzik, hogy bekerülve a “holdudvarába” az ő rezgésszintjük felemelkedik, és szinte kiegyenlítődik. Sőt, ha szerencsések, még tudnak is emelni ezen a rezgésszinten együttesen. Ha azonban elválásra kerül a sor, és nem tudják ezt a közös rezgésszintet fenntartani, nagy lehet a szintesés. Mindkét félnek, csak egy kicsit eltérően. És ekkor kezdődik meg a játszma az energiáért. És különös módon a gyengébb, azaz az alacsony regzészinten lévő tűnik ebben a játszmában az erősebbnek. Ily módon nyeri el az erősebbtől, a magasabb rezgésszinten lévőtől az energiát, hogy lehúzza maga mellé. Az ilyen kapcsolat egyik félnek sem hasznos fejlődés szempontjából hosszútávon. Ahogy egyszer nekem mondták: karmikus veszteség származik belőle.

A végleges leválasztás a gyengébb félnek rendes kis megzakkanással jár. Láttam és tapasztaltam. Mindenki másként éli meg a dolgot. A maguk módján. Van, aki a leválasztás után tovább zaklatja, érzelmileg zsarolja a magasabb energiaszinten levőt, hogy így próbáljon visszacsatlakozni a töltőre, aminek sikere a másik jóhiszeműségén és sajnálatán múlik. Van, aki csendesen éli tovább az életét, de egyszerűen szétesik. Betegségek követik egymást, nem tud magával mit kezdeni. Néha visszatér valamilyen módon a másik életébe, hogy energiát nyerjen.

Megfigyeltem, annak ellenére, hogy az alacsonyabb tudatszinten levők igénylik a plusz energiát és ki is játszák, hogy kapjanak, egyszerűen “megbolondulnak”, ha önként adják nekik. Az önként adott életenergia általában túl sok és extra adag számukra, és zavart kelt bennük. Ezzel ők nem tudnak mit kezdeni, és inkább menekülnek. Viszont a megtapasztalt energiaszint emelkedés vissza-visszavonza őket, és egy emberi játszmával ki-kicsikarhatnak újabb energialöketet, ami ugyan már nem olyan, mint amit önként adtak nekik, de közelít hozzá.

Egy érdekesség: amikor buszra szállok, és sikerül ülőhelyet találnom úgy, hogy nincs mellettem senki, akkor szinte mindig mellettem marad az utolsó üres hely. Elég sokszor utazom úgy, hogy egyedül ülök végig, pedig tömve van a busz.

Megjegyzés: a fentiek az utóbbi időben különböző forrásokból kapott infokra és a saját tapasztalatomra épülő elmélet. Így kezeld!