Majdnem az alvás jegyében telt. Az tény, hogy úgy indultam szombat reggel útnak, hogy előtte csak 5 órát aludtam. A buszon még transzendáltam egy órácskát, de rögtön megérkezésemkor arra panaszkodtam, hogy álmos vagyok. Na, ez az állapot csak súlyosbodott. Mivel vendégségben voltam, türtőztettem magam, és bírtam késő délutánig. Akkor azt mondtam F.M.-nek:
– Bocs, de én ledőlök egy kicsit.
Fennhangon felolvasott nekem, aztán arra riadtam, hogy … csend van. Illetve F.M. fotelje felől hangosabb szuszogás hallatszik. Aludt. Majd elvonult aludni a szobájába. Én maradtam a kanapén, és kómáltam tovább, fel-felriadva egy légy molesztálására.
Miután kissé felfrissültünk a szundikálástól, vacsorát főztünk, ettünk, majd letelepedtünk filmet nézni. Egy idő után – mikor már többször volt csukva a szemem, mint nyitva – elvonultam lefürödni, hogy elalvásom esetén már csak az ágyba kelljen bebotorkálnom. Valahogy így is történt. Arra riadtam, hogy a filmnek vége, és F.M. ébresztget. Szóval, át az ágyamba, és aludtam, álmodtam reggelig.
Nos, a mai nap kissé frissebben telt, köszönhetően a két bögre délelőtti kávénak. Ugra-bugráltam a kengu-cipőben, amiről megállapítottam, hogy tök jó sporteszköz, és szívesen csinálnám – mondjuk edzőként – ezt a sportot, ha sok-sok szabadidőm lenne. De majd… ki tudja, mit hoz az élet.

F.M. mesélt nekem mindenféléről. Szeretem az ilyen érdekes dolgokat. Kicsit szórakoztatnak. Mintha filmet néznék…

Hazafelé a buszon gondolkodtam. Volt időm. Tele van a hócipőm egy-két dolog miatt, és ideje lepakolnom ezeket, és jól otthagyni őket a sunyiban. Bízom abban, hogy menni fog.

Egyébként remekül érzem magam, és a hócipős dolgoktól eltekintve – vagy velük együtt – minden rendben van velem.